Három gyerekkel irány Anglia!

A helyzet az, hogy abbahagytam a korit. A negyedik tanfolyamra már nem iratkoztam be. Nagyon jó, hogy van három szép vizsgám, tudok előre-hátra menni - de megmondom őszintén, hogy az ugrásoktól meg a fél lábon siklásoktól nagyon féltem. És bár nagyon élveztem az egészet amikor csináltam, de a félelem nem múlt el. Ezért úgy döntöttem, hogy menjenek csak a csajok tovább. Én a félelem helyett inkább kipróbálok valami mást. De mit - ez volt a nagy kérdés.

Három gyerek mellett nem könnyű sportidőt találni, pláne, ha az embernek se babysittere, se bejárónője nincs. Szokták néha kérdezni az emberek, hogy de mégis mit csinálok a szabadidőmben, de mondjuk én a kérdést se értem. Persze ezeknek nincs gyerekük, vagy csak egy. Háromgyerekes anyának lenni ugyanis azt jelenti, hogy az ember egyfolytában mozgásban van. Még a lakás egyik végéből a másikba sem megyek át céltalanul, minimum van a kezemben egy kisautó, amit a helyére kell rakni, vagy egy ruha, amit leszedtem a szárítóról, és most a helyére rakom, egy hajgumi, egy könyv, egy ceruza. Az én drága három gyerekem ugyanis nem nagy rendrakó, általában amit befejeznek, az kiesik a kezükből és ott marad. Én meg moroghatok egész nap, vagy fogom és helyre rakom, és bár tudom, hogy az előbbi lenne a helyes megoldás, de mivel nincs erőm egész nap rendőrőrmestert játszani, inkább pakolok. Nyilván azért, mert én se vagyok a rend mintaképe, és az én cuccaim, újságjaim, könyveim és jegyzeteim is szerteszét vannak. Merthogy amint bármibe belekezdek, minimum kell egy pohár víz, vagy egy másik pár zokni, de legalábbis nézzem meg, hogy milyen szépet rajzoltak.
De nem is ez foglal le igazán, hanem a házimunka, ami három gyerek és két felnőtt esetében már nem kis mennyiségű piszkos ruhát, mosatlan edényt, párosítandó zoknit és megfőzendő ebédet jelent.
A ruháskosár számára a hétfő a mélypont, amikor konkrétan három rend ruhát kell a gyerekre adni - reggel amibe suliba mennek, aztán az Uran Explorerre egy koszolnivalót, mert ott kertészkednek, szaladgálnak, mászókáznak, kirándulnak, és halál mocskosan jönnek haza. Van otthon fél órájuk, amikor is megmosakodnak és behappolják a kajájukat, majd rohannak a Brownies-ra, persze egyenruhában. Nyilván ott is bepiszkolódnak a kézműveskedés során, tehát az is szennyes. Nem ragozom - nagy család, sok munka, kevés unalom. Igazán akkor van időm magamra, amikor a gyerekek elaludtak, ami azért olyan fél tíz felé történik meg. Ilyenkor szoktam én vacsorázni, inni egy teát, megnézni mi is van a tévében, elolvasni a napi újságot - és persze dolgozni, blogolni és netelni.
Csak hát a helyzet az, hogy este, sötétben már nem szívesen mennék futni. Igazából még nappal is félek. Merthogy olyan helyre nem szívesen megyek, ahol látnak, ahol meg nincsenek, ott meg ijesztő dolog egyedül lenni. Persze nincs messze egy sportcentrum, ahol még gyerekfelügyelet is van tök ingyen - de ez a tornatermi izzadás soha nem jött be nekem. Akkor mi legyen? És ekkor jött az ötlet, hogy a gyerekek karácsonyi Wii ajándékát kéne felturbóznom. Az elhatározásban persze nagy szerepe volt annak is, hogy mostanság állandóan olyan "hogyan fogytam le" cikkeket olvasok, ahol a karcsú nőcikék a Wii Fitet jelölték meg, mint fő segítőjüket. És igazából nem is drága. Az Amazon 60 fontért hozta házhoz (olyan 20-22 ezer Ft) és ez épp akkora összeg volt, mint amennyit hatheti koriért szoktunk fejenként kifizetni. Gondoltam, amit ott megspórolok, azt akkor erre költöm.
Ez a Wii Fit (ha valaki nem tudná) úgy néz ki, mint egy sztep pad. És hozzá lehet kapcsolni a Wii játékhoz, ami már megvolt nekünk, és egy komplett edzésprogram van rajta. 65 különféle sportféleséggel, amelyeket öt nagy csoportba lehet osztani. Van rajta jóga, testépítés, aerobik, egyensúly fejlesztés és persze vicces és sportos játékok. Persze mindennek több szintje is van, és én bár már három hete játszom vele elég rendszeresen, még a felét se próbáltam ki a lehetőségeknek.
Vannak azért már kedvenceim. Először persze a játékokat próbáltam ki, mert azok egyszerűbbnek tűntek - ilyen a hulahopp karikázás, ami azért egy sztep padon, karika nélkül elég vicces, de meglepően hatékony. Hiszen a kis figura, aki engem képvisel (és akinek barna haja és barna pólója van, és nagy napszemüvege a vicc kedvéért) elég jól mutatja, hogy épp mit csinálok és ha nem riszálom elég gyorsan a seggem, akkor bizony leesnek a karikák. Nekem nagy kedvencem még a síugrás (aminél amúgy nem szabad ugrani, csak úgy csinálni), meg amikor egy nagy labdán kell egyensúlyozni és közben labdákkal zsonglőrködni. De elég jól megy a kung-fu, a box, és vicces még a repülés is, aminél a karunkkal csapkodva kell a megadott célhoz repülni (csak hogy a felsőtestre is dolgozzunk). Aztán persze idővel kipróbáltam a jógát is, és kiderült, hogy azt is élvezem. Nekem nagyon tetszik, hogy minden egyes gyakorlatot, amit csinálok elraktároz a gép és összehasonlítja a többiek eredményével, mert persze a saját régimmel is, így állandóan megvan a versenyszellem az emberben, és állandóan ott a késztetés, hogy csinálja meg még egyszer, hátha most jobban sikerül és ő lesz végre az élen, mert az milyen ciki, hogy ha mondjuk a gyere jobb. Ráadásul miközben csinálom a gyakorlatot, folyamatos visszajelzést kapok, mert a gép méri, hogy a súlypontom jól van-e, egyenesen állok-e és megkritizál ám, ha mondjuk remeg a lábam, és beszól, ha elvétem a lépést.
Aki azt gondolja, hogy ez nem elég hatékony, annak azért elmesélem, hogy tegnap volt itt vendégségben egy ismerős apuka, akivel boxoltunk kicsit, és utána olyan izomlázam lett a karomban és a hátamban, hogy még aludni is nehezen tudtam. És csak az vigasztal, hogy reggel írt egy SMS-t, miszerint neki is izomláza van ám, pedig ő pasi, ráadásul sportoló volt. Szóval azt tudom mondani, hogy az én kis puding izmaimat eléggé meg tudja dolgoztatni a gép.
Hát mostanában ezt csinálgatom esténként, ha leraktam a gyerekeket. Ami nyilván nem ideális, de Kisbende lelökdös a sztep padról és ő akar rajta ugrálni, így mellette azért ez nem megy. Van, amiben már haladóbb szinte vagyok, például akár már öt labdával is zsonglőrködhetek, de sok még a fehér folt, a kipróbálatlan terület (a Wii hógolyózás vagy fejelés még például nem volt meg, mert mindkettő olyan bizarrul hangzik) szóval úgy érzem, hogy ezt a játékot egy darabig nem fogom még megunni. Ráadásul ma találtam rajta egy olyan sztep-pad lépdelős funkciót is, ami olyan monoton, hogy a program megengedi, hogy közben tévét nézzen az ember. És lőn, miközben 1500 lépést lenyomtam 20 perc alatt (nem enged gyorsabban a kis genya) még egy fél krimit is megnéztem. Szóval nincs kifogás, csinálni kell. Persze soha nem elég, már kinéztem a Wii Zumba lemezt is, amihez olyan övet adnak, amibe bele lehet tenni a távirányítót, és így a gép pontosan érzékeli az ember seggrázását. Csak hogy kellően hatékony-e. És nem is drága... talán anyák napjára épp jó lenne, nem?